Teremtés-himnusz

Vattaégbolt foszló darabjaiból,
édes ízű földből teremtettelek.
Platánokkal szegélyeztem arcod,
pitypanggal fújták be bőröd a szelek,
Holdsugár égette ragyogó szemed;
- Krisztusát rejtve medalionban -
testté lett az élet benned; mint homokban
a csiga; csavaros háza pici mész:
tér-idő immár nem rád, belőled néz
te örök egyetlen szubsztancia, kegy,
szülő és gyermek; végesség, folytonosság;
te rajtam kívüli Szent Bizonyosság,
hogy kezem formálta kezed a kezem,
s hogy enyém vagy, ám csak általad létezem.
Tételezd és tetézd be világom!
Légy az egészem, és ezernyi hiányom,
és te Legyél; habár én sosem éltem:
szerelmem volt csak s pár száz költeményem.

Lancsák Zsófia írása