Táncolsz

Táncolsz. Fűszeres illatod, mint a nyár
kipörög karomból, őszbe hajlik már.
S mit táncosan visszahúzni nem tudok,
ajkamon tehetetlenül szétcsurog.

Mit tegyek, hogy örökbe zárjam szemed?
Hogy írjam le, milyen a szád, ha nevet?
Hogy tartsam marokban füstnyi létedet
éjjel égő csipkebokor fényedet?

Piruló arcodon még a napnyugat,
Öledből világlik már a pirkadat;
köztük, ami rejtez, hogy írjam le, mondd,
milyen ha leválik tér, idő, s a gond?

Az ember a mély anyagba alászáll.
De hol van akkor, ha szóra nem talál?
− égbe nyúlva ér boltozatot keze;
nincs birtokában a kozmosz rendszere.

Ilyen csökötten, hogy fogjam derekad?
Mily mákszem lesz, mi belőled megmarad...
Pedig te örök vagy: élet és halál,
arcodban minden önarcára talál.

Lancsák Zsófia írása