Séta

Ruhám alatt sétál a cipőm,
Hajamat rángatja az őszi szél,
A szám mosolyra ível, ha látlak,
A kezem segítőn nyúlik feléd.

Száraz szavak peregnek a földre,
Lepottyannak, s elsüllyednek a sárban,
Kiszakadnak a naptárból a napok,
Nyálas galacsinná formálódnak a számban.

Koszos fátylat hord az ég,
A fák karmukkal szaggatják,
Az egyik ág eléri a fényt,
Sebet ejt fény testemen,
A sebből könny buggyan,
Hangosan, fájón, kongva koppan
Lelkem elhagyott vermében.

Torma Nóra írása