Toll Alatt Járók
Irodalmi magazin
Ki, miben hisz?

Pest. Busz. Nyüzsög. Suhanunk. Sok a szegény. Néha adakozok. Adom, amiben szegények: mosolyt. Most én is szegény vagyok. Suhanunk. Kint politikusok képei. A másik párté. Mindig a
m á s i k párté. Suhanunk. Hívők jönnek. Ők hátrébb mennek. Hisznek az Ülőhelyben. Suhanunk. Fent hangszóró. Négy négyzet. Mindegyik 5x5. Tehát 4X25. Tehát 100. Egyesével megszámolom. Jött egy légy. Már 101. Mi is a 100? Forintba semmi. (És 100, 101 is egyre megy.) Percbe sok is lehet. Idő=pénz? Nincs matematika. Suhanunk. Már Buda. Szemben egy középkorú nő. Megvilágítja a busz belső fénye. Látom a kopottas cipőjét, szürke kabátját, fekete-fehér sálját. Látom ősz, hosszú haját, amit mintha ezüstből fontak volna, hogy a ráncos arcának koronája legyen. Csak a szemét nem látom. Behunyja, de nem is, inkább összeszorítja, hogy ne tudjon átpréselődni rajta a könnycsepp. De a könnyeket nem lehet megállítani. Ha nem kifelé folynak, akkor befelé marnak. Lassan felemeli kezét, hogy elsimítsa haját és talán eltörölje a nem kívánt sós vizet. Hiányzik a gyűrűsujja. Ekkor veszem csak észre, hogy mintha hangtalanul mondana valamit. Talán imádkozik. De nem, rág valamit. Rág. Magát rágja.
Lénárth Ádám írása