Toll Alatt Járók
Irodalmi magazin
Fuss csak Ifjú

Fuss csak Ifjú,
fuss, míg gyáva lábad
általvisz
megcsalt Hazádon.
Fuss, oly
gyorsan, hogy ezer és ezer vörös-kék
fényszilánkra
szakadt jelened
zakatoló
múltaddá váljon.
Árnyképei
táplálta léted, mint egy kóbor kutya:
bendőjét
megtömheted csilló arannyal,
de ugatása mind
hangosabban
kiált
eloldozásért kárhozott Türannoszához.
Szaladj hát, ha
azt hiszed,
hogy amit dugig
tömött könyvtárak mélyén
se találtál,
azt rémesen idegen hangokon,
áhítattal
suttogott szentséggel a Tudomány
majd kezedbe adja
egycsapásra.
Ó, a Tudomány!
A Tudomány csak
egy halva
született csecsemő:
a suta emberi ész
erőszaktevése az Igazságon.
Halott teste
önmaga által még életben tartatik;
szürkülő hája
egyenletek elfoszló kabátja.
Így nevel istent
az istenember maga;
az apró hiányt
mindig betölti egy kis pszichológia.
Tablettákon és
telepakolt polcokon átnéz
az új, a boldog
ember,
aki már nem
nevel,
mert nem kell,
nincs miért
minek
és mire,
hisz erények
nélkül "szárnyaló" hite
csak húsvér
öntudatlan világunkig ér.
Nem sok ez, de
amit ez ígér,
a röpke gyönyör
és állatias méreg,
amit megtermel
egy mellékvesekéreg;
s e harc és nász
után már öregen,
a lét megszűnik,
atomokba omol:
a semmiélet után
a halál bizony komor.
Ez elől futsz ez
elől, de vajon hova?
A bankóvá
váltott lét bús szimfónia
− hosszabbítja
szenvedéseid.
Az Élet kell
neked, neked, ki idegen földre vágsz.
Hited, miszerint
ott leszel te ember,
hamvaszd mélyen
magadban el.
Tárggyá fajult
idődet fogd, s halálon túlra nézz:
nézd, mily
ragyogó a Nap, midőn a hegyre lapul.
Légy fenn te is
deledben,
légy csak ember,
de igazul.
És nyugodj le,
mint szegény paraszt
este az izzasztó
munka után,
s álmodd édesen
a holnapot
a holnapi emberek
Nappalát.
Lancsák Zsófia írása